Ez egy para film: Egy ház, három család

A már tavaly decemberben beharangozott és idén debütált The House (magyar címén: Egy ház, három család) című stop-motion antológia viszonylag ismeretlen rendezők kísértetiesen fura bábfilmjeit fűzi össze egy hátborzongató kötetté.

Az, hogy egy STOP-MOTION BÁBFILM mennyire képes létrehozni bármi nem hátborzongatót, legalábbis kétséges: a thriller alaphangulata ezeknek a filmeknek, olyannyira, hogy tűvé kell tenni a fél Google-t, hogy találjunk valamit, ami akárcsak súrolja a vígjáték határait. Komikum ide vagy oda, para egy rövidfilm az is.

Az, hogy mennyire ANTOLÓGIA a film, nehéz kérdés. A Netflix először háromrészes minisorozatként harangozta be a projektet, aztán végül mégiscsak egy bő másfél órás, három fejezetre osztott film lett belőle. A fejezeteket egyenként egy svéd, egy brit és két belga rendező jegyzi, akik váltott lovakkal, a maguk fél-félórájában járják körbe azt a kérdést, hogy mit is jelent pontosan a címben szereplő ház a benne lakóknak.

Enyém a ház vagy én vagyok a házé?

Az első fejezetben (És hallják bent, hogy hazugság van szövődőben) egy viktoriánus kori család a materializmus fránya ördöge (jelen esetben egy hibbant sztármérnök) jóvoltából kap egy új otthont, teljesen ingyen, pusztán annyi kitétellel, hogy le kell mondaniuk korábbi otthonukról. Persze az ördögi alku nyilván nem merül ki ennyiben: az impozáns épület hamarosan egy pokoljárás színhelye lesz, ami végül is stílszerűen jelöli ki a fejezet kifutását, merthogy anyu függönnyé, apu fotellé változik, a ház meg leég a fenébe.

A második fejezetben (Akkor elvész az igazság, amelyet már nem lehet visszanyerni) folytatódik a szereplők kálváriája, sőt meg is találja a csúcspontját. Egy antropomorf városi kisegér rájön arra, hogy az ingatlanfelújítás bizony rizikós befektetési forma: a falakból csótányok és mindenféle aranyos rovarfajok özönlenek elő, ami jól rímel arra, hogy egyszer csak átmegy a fejezet egy laza home invasion-be, tekintve, hogy a háznézőbe érkező patkányok hosszabb távon gondolkodnak. Először csak hunynak egyet a hálószobában, aztán felzabálják az összes kaját, végül pedig megjelenik a csótánycsalád is. A kisegér vesződik velük egy darabig, de aztán feladja a harcot: az eddig emberszerű kisegér valódi kisegérré változik és berágja magát a ház falába.

Tök üres a horizont

Mondhatnánk, hogy a harmadik fejezet (Hallgasd meg újra, és keresd a napot) egy kicsit kilóg a sorból: nincs átváltozás, nincs horror. A ház persze továbbra is kulcsmotívum: Rosa szeretné kitatarozni a kis emeletes házat, hogy fizetőképes bérlőket szerezzen, holott maga sem tudja pontosan, miért. Hogy felújítsa a házat? Hogy aztán még fizetőképesebb bérlők jöjjenek? Hogy aztán még jobban fel kelljen újítani a házat? Ezek a kérdések nyilván ott bujkálnak valahol a The House antimaterialista példázataiban, ahol minden fejezet főszereplője változtatni akar valahogyan az anyagi helyzetén, de a csúcsszuper ház végtére is bedarálja az elanyagiasodott lakóit.

Hogy a harmadik fejezet ilyen szempontból mennyire lóg ki a sorból, nyilván annak kérdése, mennyire olvassuk rá ezt a törvényszerűséget a nagy happy endre. Ha elhisszük, hogy Rosa valóban a felszabadulásba hajózik el, akkor a harmadik fejezet helyét nem nagyon lehet belőni ebben az antológiában. De azért van egy másik vetülete is ennek a befejezésnek.

Vegyük az első fejezetet: a főcíménél az óra szerint körülbelül egy perccel vagyunk dél előtt. A fejezet végén a kastélyból kimenekülő gyerekek még egy utolsó pillantást vetnek a házra, a felkelő nap lassan emelkedik a horizont mögött. A következő fejezet elején az óra 5:59-et mutat, a végén pedig a házat felújító kisegér kirágja magát a házból. Végül a napóra fél tizenegyet mutat, a harmadik fejezet végén pedig Rosa elhajózik. Ha úgy vesszük, persze, a szabadságba, a boldogságba, a mindenbe. De a horizont üres, a világ a víz alatt van, Rosa pedig ugyanúgy jut csak ki a házból, ahogyan a gyerekek, a kisegér és végül is mi is: hiszen most is ugyanabban a házban vagyunk.

De bárhogy is próbálja az ember megbölcsészelni, a The House végtére is csak három, változatosan para tanmese arról, hogy...

1. ... a legjobb dolgokat nem lehet pénzért megvenni.
2. ... a legfontosabb a család.
3. ... az ingatlan veszélyes befektetés.
4. ... aki függönyöket varr magának, végül maga is függönnyé válik.

A film mindhárom fejezete minőségi stop-motion, ezt el kell ismerni, de a sztori valahogy elfáradt, eltompult a végére. Hiába a ha-úgy-vesszük nyitott befejezés, nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az Egy ház, három család jobban működik minisorozatként, mint egészestés játékfilmként.